Sorra vonják vissza lemondásukat a román miniszterek

Vágólapra másolva!
Miután leváltották Sorin Grindeanu miniszterelnököt, sorra vonják vissza a lemondásukat a miniszterek. Kora délutánig legalább húsz tárcavezető adta be a kérvényét, hogy mégsem kéri a felmentését, mert meggondolta magát.
Vágólapra másolva!

Rengeteg miniszter nyújtotta be a lemondási kérelmét, miután a szociálliberális koalíció pártjai megvonták támogatásukat Sorin Grindeanu kormányától. Most pedig, hogy a parlament megszavazta Sorin Grindeanu leváltását, sorra kérik felmentésük visszavonását.

Klaus Iohannis államfő egyelőre

még egyik kérvényezőt sem mentette fel tisztségéből.

Amint a parlament szerdán megszavazta a szociálliberális koalíció által előterjesztett bizalmatlansági indítványt, a teljes Grindeanu-kormány megbízatása megszűnt, függetlenül attól, ki nyújtotta be korábban lemondását.

Alina Petrescu, Sorin Grindeanu ügyvivő kormányfő szóvivője azt állította, hogy a lemondásokat nem lehet már visszavonni.

A törvény szerint egy kormánytag lemondása - legkésőbb 15 nap - után visszavonhatatlanná válik.

A szóvivő megjegyezte, hogy számos miniszter kérvénye, amelyben visszavonja lemondását, szó szerint azonos szövegrészeket tartalmaz.