Kiürítettek egy németországi toronyházat

Vágólapra másolva!
Kiürítettek egy németországi lakóházat, mert hasonló anyagból épült a külső burkolata, mint a londoni Grenfell Toweré.
Vágólapra másolva!

A tizenegy emeletes épületet és környékét lezárta a rendőrség, a lakókat délután kezdték el evakuálni.

Az épület szigetelését lebontják,

csak ezután kötözhetnek vissza. Addig az önkormányzat biztosít nekik szükséglakásokat.

A londoni tűzvész után több lakóházat is átvizsgáltak, és a németországi Wuppertalban lévő 68 lakásos esetében is azt találták, hogy a

szigetelés gyúlékony, nincs megfelelő tűzjelző berendezés,

ráadásul a szűk folyosók miatt a füst hamar elboríthatja a menekülő útvonalakat.

A városban 70 épületet vizsgáltak ki, de egyelőre úgy tűnik, másokat nem kell majd evakuálni.

A londoni Genfell Towerben egy zárlatos hűtőszekrény okozta a pusztító tüzet, 79 ember halt meg a június 14-ei tragédiában.