Háborúval fenyegetőzik Venezuela elnöke, ha megdöntik kormányát

2017.06.28. 04:18

Támadást intéztek egy rendőrségi helikopterrel a venezuelai legfelsőbb bíróság épülete ellen - közölte kedden Nicolás Maduro szocialista elnök, azt hangoztatva, hogy a kormánya megdöntését célzó összeesküvés részéről van szó. Előzőleg azzal fenyegetőzött kedden, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdönti a harmadik hónapja tüntető ellenzék.

A "terrortámadást" emlegető elnök szerint a helikopterről két gránátot lőttek ki a legfelsőbb bíróság épületére, az egyik azonban nem robbant fel. Szavai szerint a gép két másik minisztérium felett is elrepült.

A helikopterrel egyenruhás fegyveresek érkeztek, egyikük, aki a hadsereg tisztjének mondta magát egy nyilatkozatot olvasott föl, amelyben elítéli a kormányt. 

Az AP amerikai hírügynökség tudósítója fegyverropogást hallott, miközben egy helikopter elzúgott Caracas belvárosa felett.

Az incidens akkor történt, amikor Maduro az állami tévé egyenes adásában éppen beszédet intézett az elnöki Miraflores palota előtt újságírónap alkalmából összegyűlt újságírókhoz.

Az elnök bejelentette, hogy "minden fegyveres erőt" mozgósított "a rend védelmében". "Előbb vagy utóbb kézre kerítjük azt a helikoptert és mindazokat, akik az ország intézményei ellen irányuló fegyveres terrorista támadás mögött állnak" - mondta.

Néhány órával Maduro nyilatkozata után Ernesto Villegas tájékoztatási miniszter azt mondta, hogy a helikoptert a caracasi La Carlota támaszpontról vitték el a szakszolgálatok emberei, és az akciót egy rendőrfelügyelő, Oscar Peres szervezte meg.

Villegas szerint a helikopterből 15 lövést adtak le a belügyminisztérium épületére, amelynek nyílt teraszán ekkor mintegy 80 ember tartózkodott. Ezután a legfelsőbb bíróság felé repült a helikopter, amelyből tüzet nyitottak az épületre, illetve legalább négy, Kolumbiából becsempészett izraeli gyártmányú kézigránátot dobtak le rá.
Ernesto Villegas szerint a támadás más kormányok támogatásával történt, és közvetlen kapcsolatba hozható a jobboldali szélsőségesek felforgató tevékenységével.

Maduro néhány órával korábban azzal fenyegetőzött, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdöntené a harmadik hónapja folyamatosan tüntető ellenzék.

"Ezt a világnak üzenem, és remélem, a világ meghallja a tüntetés, a rombolás és a halál 90 napja után" - fűzte hozzá Maduro, az olajban gazdag dél-amerikai országban április eleje óta zajló, és legalább 75 halálos áldozatot követelő kormányellenes tiltakozásokra utalva.

"Ha Venezuelát káoszba és erőszakba taszítják, s lerombolják a bolivári forradalmat - mondta az elnök -, akkor fegyvert fogunk. Sosem fogjuk feladni, és amit szavazatokkal nem sikerült elérni, azt megtesszük fegyverekkel, fel fogjuk szabadítani a hazát."

Maduro egy nagygyűlésen beszélt, az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztására július 30-ra kiírt szavazás kampányában. Elképzelése szerint a különleges felhatalmazású testület átírná az ország alkotmányát, és átvenné a szerepét más intézményeknek, köztük a jelenleg az ellenzék által uralt parlamentnek.

Maduro állítása szerint a nemzetgyűlés összehívása az egyetlen módja annak, hogy békét teremtsenek Venezuelában.

Az ellenzék előrehozott választásokat akar

Ellenzéke ehelyett a 2018 végén esedékes következő elnökválasztás előrehozását követeli, azt állítva, hogy a kormány egy csalárd választásra készül, amelynek egyetlen célja a szocialisták hatalmának megőrzése. Meghirdették a szavazás bojkottját, és nap mint nap tüntetnek a megakadályozására. Az ellenzék vezetői diktátornak nevezik Madurót, aki tönkretette az ország egykor virágzó gazdaságát, míg az elnök puccsista vezetőknek bélyegzi őket.

Maduro, aki azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy támogatja ellenfeleit és meg akarja kaparintani az ország olajkincsét, beszédében azt jósolta, hogy Venezuela "szétverése" egy hatalmas menekülthullámot fog kiváltani, amely mellett eltörpül majd a Földközi-tenger térségében zajló migránsválság, s mindezért Donald Trump amerikai elnök lesz a felelős.

A július 30-ra tervezett szavazást a napokban elutasította Luisa Ortega Díaz főügyész és olyan egykor befolyásos kormányzati szereplők is, mint Miguel Rodriguez, a titkosszolgálatok volt vezetője.
Rodriguez kedden sajtóértekezleten bírálta Madurót, amiért nem ír ki népszavazást még az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztása előtt, ahogy azt elődje Hugo Chávez 1999-ben megtette. "Ez egy kormány nélküli ország, és teljes a káosz - mondta. - Az embereket semmibe veszik ... Az alkotmányt megkerülő megoldásokra törekszenek ... Ez csak elmélyíti a válságot" - szögezte le a volt titkosszolgálati vezető.

Előző
  • 1
  • 2
Következő