600 millió dollárral csökkenti békefenntartási költségvetését az ENSZ

Vágólapra másolva!
Amerikai nyomásra jövőre 600 millió dollárral, 7,3 milliárd dollárra csökken az ENSZ békefenntartói feladatokra elkülönített költségvetése - jelentették be diplomaták helyi idő szerint szerdán a világszervezet székhelyén, New Yorkban.
Vágólapra másolva!

Az alsóbb szinten megszületett megállapodást még az ENSZ-közgyűlésnek is jóvá kell hagynia, ez várhatóan pénteken megtörténik.

Az USA egymilliárd dollárral alacsonyabb költségvetést akart elfogadtatni

Idén mintegy 7,9 milliárd dollárt fordít békefenntartói tevékenységre az ENSZ.
A helyszíni beszámolók szerint a 7,2 százalékos csökkentés kompromisszum eredménye, az Egyesült Államok ugyanis az eddiginél 13 százalékkal kisebb, az az egymilliárd dollárral alacsonyabb költségvetést próbált elfogadtatni.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet így is sikerként könyvelte el a megállapodást. Közleményében azt írta, hogy az amerikai vezetésnek mindössze öt hónap alatt sikerült több mint félmilliárd dolláros csökkentést elérnie,

Donald Trump amerikai elnök már hatalomra kerülésekor egyértelművé tette, hogy sokallja az ENSZ kiadásait, és korlátozni kívánja az Egyesült Államok részesedését.
A döntés bejelentésének idején António Guterres ENSZ-főtitkár éppen Washingtonban, az amerikai kormányzatnál és a kongresszusnál lobbizott annak érdekében, hogy elérje a kiadások megnyirbálásának visszafogását.

Az Egyesült Államok jelenleg egymaga közel 30 százalékban járul hozzá a békefenntartói büdzséhez.


A költségvetési korlátozások a diplomaták beszámolói szerint legsúlyosabban a kongói és a dárfúri békefenntartói missziót érintik.