Évek óta tartó jelenség Franciaországban, hogy az interneten gyűlölködő, rasszista gondolatokat írnak a franciákról muszlim bloggerek, és vált sokak kommunikációjában szitokszóvá a „fehér”. Idén nyáron pedig egy sajátos kulturális fesztivált, sőt egyfajta nevelő táborokat szerveznek maguknak és a még nem eléggé meggyőzött muszlimoknak és afrikaiaknak. Nőknek a férfiakat kell gyűlölniük, férfiaknak a nőket kell megvetniük – a homoszexuálisokat meg szerintük mindenkinek. Az egyik legerősebb szervezet a Mwasi.

Tavasszal bejelentette a Mwasi, hogy Párizsban olyan fesztivált akarnak tartani, amelyre nem engednek be sem fehéreket, sem férfiakat. Óriási botrány lett belőle, a párizsi szocialista polgármesternő, Anne Hidalgo azt mondta, hogy nem engedélyezi a fesztivált. Azt írta a twitteren, hogy nem engedi a „Fehéreknek tilos!” fesztivált. De két nap múlva Hidalgo megijedt.

La Générale

Kiderült, hogy mégis engedi. Megbeszélte, állítása szerint a szervezőkkel, hogy a fesztiválra bárki elmehet. Igaz, egyes programokra (termekbe) nem mehet be majd mindenki, de általában igen. Ezzel a szocialista főpolgármesternő voltaképpen engedélyt adott a rasszizmusra, hiszen

az előzetes tervek szerint a programok 80%-a „nem fehér nők” számára fenntartott.

Azt mondta a főpolgármesternő, hogy Mwasi (a szervezők) szerint most már a programoknak csak kis részéről rekesztik ki a férfiakat és a nem színes embereket. Azt pedig tagadják, hogy ez egy franciaellenes rendezvény lenne. A Nyansapo nevű fesztivált egyébként a La Générale kulturális központban tartják majd július végén. A Les Valeurs Actuelles legutóbbi számában arról írnak, hogy nyilvánvalóan militánsokat, aktivistákat akar kiképezni a Mwasi. Az ideológiájuk pedig közismert Franciaországban: antiszemita, homofób, radikális muszlimbarát és franciaellenes.

A szervezők,

miután Hidalgo mégis megengedte a fesztivált, pimasz üzenetet tettek közzé.

Szerintük pontosan ugyanaz lesz a fesztivál, ahogy tervezték és a főpolgármesternőnek bocsánatot kellene kérnie.Tőlük.

A kirekesztő fesztivált egyébként támogatja Mehdi Meklat 25 éves blogger, a muszlim közösségben és a baloldali értelmiség körében egyre inkább népszerűbb író. Felháborító botrányai ellenére is.

Mehdi MeklatForrás:

Mehdi Meklat az elmúlt években vált kedveltté, de az is kiderült róla, hogy 2010 és 2012 között az interneten gyalázatos dolgokat írt össze.

Aljas módon zsidózott, szidta a homoszexuálisokat, általában a francia embereket, és a nőket is.

Egyik legvisszataszítóbb mondata: Jöjjön már Hitler megölni a zsidókat! Más helyen pedig éltette a dzsihadista gyilkost, Mohammad Merah-t. Merah 2012-ben Toulouse-ban 7 embert meggyilkolt, köztük 3 zsidó kisgyereket. Utána a kommandósok agyonlőtték.

Meklat megúszta a botrányt, könyvét kiadták, munkát is kap újságoknál. Mivel nem tudta letagadni, hogy az aljas internetes bejegyzéseket ő írta, ezért úgy magyarázkodott, hogy jogilag lehet, hogy ő a szerző, de mivel álnéven írta (egy bizonyos Marcelin Deschamp nevében), valójában, irodalmi értelemben nem ő az író. Hiszen ez csak egy irodalmi szerep volt.

Ami a legmegdöbbentőbb: nemcsak a muszlim közösségek védték meg, hanem a hivatalos, francia baloldal egy része is.

Például a volt szocialista igazságügyminiszter, Catherine Taubira is. Fiatalkori botlás, most már máshogy gondolja, jelentős író, ez csak egy fiktív írói szerep, saját magát leplezte le – satöbbi, satöbbi. Ahogy a Le Monde is voltaképpen támogatta (gyakorlatilag egy mellékletet szenteltek Meklatnak), de a legnevetségesebb módon pedig a Liberation. A baloldali napilap egyenesen azokat szidta, akik Meklatot bírálták. Szerintük a Meklat-ügyet mintegy ürügyként a „fachosphere”-ek használják, saját céljaikra. A fachosphere egy modern, kezdetben elsősorban internetes, francia kifejezés, nagyjából úgy lehetne fordítani, hogy a fasiszták világa. Vagyis, a Liberation szerint nem azzal van a baj tulajdonképpen, amit Mehdi Meklat mondott, hanem azzal, hogy ezt szóvá teszik.