Turistabusz ütközött egy teherautóval ma reggel a német A9-es autópályán. A busz teljesen kiégett, a rendőrség délután megerősítette, hogy 18 ember meghalt a balesetben. A buszon egy idős emberekből álló csoport utazott egy olaszországi túrára.

Súlyos balesetet szenvedett és teljesen kiégett egy autóbusz Németországban, az A9-es autópályán, Bajorországban, 18 ember eltűnt, 30 megsérült - közölte reggel a rendőrség.

Dél körül a rendőrség módosított a hivatalos kommunikációján és már arról számolt be, hogy a roncsban több halott van, akiknek az azonosítása megkezdődött. A Bild arról számol be, hogy a hatóságok gyakorlatilag elismerték, hogy a 18 eltűnt személy meghalt, amikor arról beszéltek, hogy

a nem talált utasok nagy valószínűséggel bennégtek a buszban.

Délután 3 órakor arról szóltak a jelentések, hogy 11 holttestet már kihoztak a roncsokból a helyszínen dolgozó hatóságok. Egy órával később az oberfrankeni rendőrség bejelentette, hogy mind a 18 holttestet megtalálták.

A turistabuszon összesen 48-an utaztak: 46 utas és két sofőr. Közülük az egyik szörnyethalt, másikuk sérüléseket szenvedett. A baleset reggel 7 óra körül történt Münchenberg magasságában. A busz Lausitzból tartott Nürnberg felé, amikor a busz belerohant egy torlódás következtében lassító nyergesvontatóba.

Forrás: AFP/(c) Copyright NEWS5 Syndication UG/Fricke

Az autópályát mindkét irányba lezárták, a baleset helyszínére több mentőhelikopter is kiérkezett. A mentésben összesen 200 egység vett részt, az első csapatok 10 perccel a bejelentés után már a helyszínen voltak. Addigra már viszont akkora volt a busz körüli hőség, hogy a tűzoltók egyszerűen nem fértek oda a roncshoz, tehetetlenek voltak. A fém szerkezeten kívül semmi nem maradt a járműből.

A mentőegységek úgy írták le a körülményeket, hogy a buszban csak elszenesedett maradványokat találtak.

A rendőrség szóvivője, Anna Höfer korábban úgy nyilatkozott, hogy nem zárható ki az az eshetőség, hogy a 18 eltűnt ember többé nem kerül elő.

Forrás: AFP/Nicolas Armer

A hatóságok ugyanakkor abban bíztak, hogy néhányan a sokk hatására egyszerűen elszaladtak a közlekedési katasztrófa helyszínéről. Azt is közölték, hogy a 30 sebesült között többen súlyosan megsérültek, ketten életveszélyes állapotban vannak. Az utasok mindegyike felnőtt és német állampolgár, kiskorúak nincsenek közöttük, a rendőrség szerint

idős emberekről van szó.”  

Az utasok 41 és 81 év közöttiek, úgy tudni, hogy a csoport Olaszországba tartott a Garda tóhoz - legalábbis erről tudósít a Frankenpost. A tüzet fokozta, hogy a szerencsétlenül járt kamion párnákat és bútorokat szállított, amelyek szinte azonnal lángra kaptak.

Az oltási munkálatok befejeződtek, a sztráda lezárását Berlin felé feloldották, dél felé viszont továbbra sem lehet autózni, a korlátozás várhatóan egész nap életben lesz. A Bild megjegyzi, hogy a mostani ütközéstől mindössze tíz kilométerre következett be 1990-ben az az ugyancsak súlyos baleset, amelyben tízen vesztették életüket. 

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/News5 / Fricke

A bajor közlekedési és a belügyminiszter is megszakította programját, hogy a baleset helyszínére látogasson. Angela Merkel német kancellár részvétét fejezte ki az eset kapcsán.