A kelet-líbiai erők szerint Katar, Szudán és Törökország terroristákat támogat

2017.07.04. 21:30

Katar, Szudán és Törökország terroristákat támogat Líbiában - jelentette ki az észak-afrikai ország keleti felét ellenőrző Líbiai Nemzeti Hadsereg, az LNH szóvivője.

Ahmed al-Mismari Kairóban tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: a terroristák támogatásával Katar emberiesség elleni bűncselekményeket követett el Líbiában.A Kelet-Líbiát ellenőrző tobruki parlament fegyveres erőinek szóvivője azt állította, dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy a szóban forgó három ország logisztikai szolgáltatásokkal támogatott terrorista fegyveres szervezeteket Líbiában. Hozzátette: az iratokat a nemzetközi közösség rendelkezésére bocsátja.

"Mindössze azt kérjük a nemzetközi közösségtől, hogy oldja fel a líbiai hadsereggel szemben elrendelt fegyverembargót a terrorizmus elleni küzdelemhez" - hangoztatta Mismari.

A Líbiai Nemzeti Hadsereg a négy ellenlábasának (az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetek, illetve a Muzulmán Testvériség pánarab iszlamista mozgalom, valamint a különböző fegyveres bandák) tevékenysége ellenére sikereket ért el, és kiterjedt területeket vont ellenőrzése alá az észak-afrikai országban.

"Egy hét leforgása alatt három légitámaszpontot foglaltunk el Líbia középső részén" - mondta Mismari. Hozzáfűzte: az LNH-nak sikerült teljesen kifüstölnie az Iszlám Államot Bengáziból.
A szóvivő rámutatott: a dzsihadisták jelenléte hanyatlóban van az észak-afrikai országban, ugyanakkor bűnbandák uralják még mindig a főváros, Tripoli kiterjedt térségeit. Mismari szerint az LNH uralma egyelőre még nem terjed ki Szirt városára, valamint a Tripoli és Miszráta közötti térségre.
Az ország nyugati részét a nemzetközileg elismert - nemzeti egységkormánynak nevezett - kabinet irányítja Tripoliból, ez azonban eddig nem igazán tudta kiterjeszteni hatalmát a főváros területén kívülre. Líbia keleti részén viszont a tobruki székhelyű parlament gyakorolja a hatalmat, melynek meghatározó alakja Halifa Haftár tábornok.