Egy nap alatt kétszer is kútba esett az asszony

Ugyanazon a napon kétszer húztak ki kútból egy idős asszonyt Ukrajnában.
Vágólapra másolva!
Ugyanazon a napon kétszer húztak ki kútból egy idős asszonyt Ukrajnában - írja az Obozrevatyel című portál.
Vágólapra másolva!

A tűzoltókat először kora reggel riasztották egy Mironovka környéki faluból azzal, hogy egy ember belezuhant a kútba, akit ki kellene menteni. Mire az egység a helyszínre ért, kiderült, hogy a helyi lakosoknak már sikerült kihúzniuk az asszonyt, és be is szállították a városi kórházba.

Az asszony kiszökhetett a kórházból

Később az esti órákban érkezett jelentés a mentőszolgálat központi számára, hogy ezúttal Mironovkában kellene valakit kihúzni egy kútból. A speciális mentők a helyszínen döbbentek rá, hogy ugyanarról az idős nőről van szó, akinek a kimentésére most már tényleg az ő technikájukra volt szükség.

Forrás: Kárpátinfo

Az mélyből előkerült asszony meglehetősen ittasnak és zavartnak tűnt. Így egyelőre nem tudni, hogyan jutott ki a kórházból – ahová most már másodszor szállították be –, és miből fakad ez a szakadatlan vonzalma a mélységek iránt – írja az Obozrevatyel.