Jogvédőket vettek őrizetbe Törökországban

2017.07.06. 08:48

Az Amnesty International törökországi vezetőjét és hét másik jogvédőt tartóztattak le a török hatóságok.

A török rendőrök összesen 12 embert vettek őrizetbe, akik a Büyükada szigetén található hotelben tartották találkozójukat. Előállítottak egy német és egy svéd állampolgárt, valamint a szálloda igazgatóját is.

Egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, hogy miért tartóztatták le őket.

Az Amnesty International azonnal elítélte és felháborítónak tartotta, hogy a helyi vezetőjüket őrizetbe vették. Egy közleményben azt írják, hogy a jogvédők egyébként egy kiberbiztonsági és adatkezelési tréningen vettek részt.

Ez a hatalommal való groteszk visszaélés, és rámutat arra, hogy milyen kényes helyzetben vannak a jogvédő szervezetek Törökországban” - idézte a közlemény Salil Shettyt, a szervezet főtitkárát, aki szerint a jogvédőket azonnal szabadon kell engedni.

Törökországban a tavaly nyári sikertelen puccskísérlet óta Recep Tayyip Erdogan államfő óriási tisztogatást hajtott végre. 50 ezer embert vettek őrizetbe és 150 ezer embert rúgtak ki arra hivatkozva, hogy a hatóságok szerint kapcsolatban álltak a puccskísérletért felelősnek kikiáltott Fethullah Gülen hitszónokkal és szervezetével, amely Erdogan szerint párhuzamos államot épített ki az államigazgatásban. Az ellenzék szerint viszont Erdogan az ellenfeleivel való leszámolásra használja a puccskísérletet.