Washington kész együttműködni Moszkvával a szíriai rendezés érdekében

Vágólapra másolva!
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerdán este bejelentette: az Egyesült Államok készen áll az együttműködésre Oroszországgal a szíriai rendezés ügyében.
Vágólapra másolva!

Rex Tillerson közleményben fejtette ki az amerikai kormány álláspontját. Hangsúlyozta: Washington készen áll arra, hogy Moszkvával megvitassa olyan közös eljárások kidolgozását, amelyek szavatolnák a stabilitás megteremtését Szíriában. Ezek között említette Tillerson a

repüléstilalmi övezetek létrehozását, a tűzszünet betartását ellenőrző megfigyelők alkalmazását, és a humanitárius segélyek összehangolt eljuttatását a rászorulókhoz.

"Amennyiben országaink együttműködnek a biztonság megteremtésében, ezzel megvetik az alapot Szíria politikai jövőjének rendezéséhez is" - fogalmazott közleményében az amerikai diplomácia irányítója.

A külügyminiszter kitért az Iszlám Állam nevű terrorszervezetre is. Leszögezte: a terrorszervezet "mély sebet kapott" és "talán a teljes vereség határán áll", de Oroszországnak konstruktív szerepet kell vállalnia a legyőzésében.

Washingtoni elemzők szerint az amerikai-orosz együttműködésre tett ajánlat

gesztusként is értékelhető Donald Trump és Vlagyimír Putyin orosz elnök péntekre tervezett találkozója előtt.

Donald Trump elnök a héten ugyanis részt vesz a G20-as országcsoport Németországban tartandó csúcsértekezletén, amelynek egyik kiemelkedő eseménye éppen az amerikai-orosz csúcstalálkozó lesz. Donald Trump első ízben folytat majd négyszemközti megbeszéléseket Vlagyimír Putyin elnökkel.

Az amerikai elnök szerda este megérkezett európai látogatása első állomására, Lengyelországba.