Irán segítene Iraknak Moszul újjáépítésében

2017.07.10. 11:58

Irán gratulált Iraknak az iszlám állam fölött aratott moszuli győzelemhez, és felajánlotta segítségét, hogy közös erővel újjáépítsék a romos várost és más érintett települését.

A Twitteren gratulált Mohammad Dzsavad, iráni külügyminiszter az iraki győzelemhez. Üzenetében kitért arra is, hogy minden győzelem alappillére az összefogás:
Ha az irakiak egyesítik erőiket, nincs olyan, amit el ne érhetnének. Gratulálunk az iraki népnek és a kormánynak Moszul felszabadításához- mondta.
Ali Samhani, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács főtitkára pedig azt mondta, azzal, hogy Moszult visszafoglalták az irakiak egyre közelebb kerültek a bűnszervezet barbárságainak és jelenlétének végéhez.

Az iráni kormány, a fegyveres erők és a nemzet kész segítséget nyújtani a harcok elől elmenekült embereknek és a sebesülteknek, illetve a városok és az infrastruktúra helyreállításához

- tette hozzá.

Az iráni védelmi és külügyminiszter is gratulált Iraknak, és azt is jelezték, hogy készek szorosabbra fűzni a katonai együttműködést Bagdaddal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK