Szembenéz a törökországi veszéllyel az elmenekült hitszónok

Vágólapra másolva!
A tavaly júliusi sikertelen törökországi puccskísérletért felelősnek tartott Fethullah Gülen az Egyesült Államokban van. De most, Ankara kéri a kiadatását és Washington ezt fontolóra is vette. Gülen pedig úgy döntött, nem menekül el a kiadatás elöl és szembe néz a puccskísérlet következményeivel.
Vágólapra másolva!

A 79 éves hitszónok a pennsylvaniai saylorsburgi otthonában adott interjút Reuters hírügynökségnek. Az interjúban Gülen tagadta a török kormány februári állítását, miszerint Kanadába készülne a kiadatása elkerülése érdekében.


– mondta.

Recep tayyip Erdogan szerint Gülen kis hálózatának segítségével egy párhuzamos államot épített ki Törökországban és ő volt a fő szervezője a tavalyi puccskísérletnek is. Gülen viszont tagadta Erdogan vádjait.

A török elnök májusban kijelentette, hogy bármit képes megtenni annak érdekében hogy kiadják Gülent Törökországnak, és úgy fest a jelenlegi hírek szerint, hogy egy kis előrelépés már történt az ügyben.

Bár Erdogan személyesen Donald Trump amerikai elnöktől kérte Gülen kiadatását,

Ankarától döntő bizonyítékokat várnak a hitszónok szerepére vonatkozóan.

Gülen elmondta: reméli, hogy a Trump-kormányzat nem tesz eleget Erdogan követeléseinek.