Az Egyesült Államokba érkező menekültek száma szerdán elérte az idei költségvetésre engedélyezett 50 ezret.

A menekültügyi programot felügyelő amerikai külügyminisztérium adatai szerint az Egyesült Államokba érkező menekültek száma szerdán elérte a 2017-es évi költségvetésre engedélyezett 50 ezret. A külügyminisztérium szerdán azt is bejelentette, hogy ez

nem jelenti azt, hogy ne fogadnának be néhánnyal több menekültet,

de az eddigieknél sokkal szigorúbb ellenőrzéssel kell számolniuk. Az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság a múlt hónapban kimondta, hogy a menekültek beutazásának átmeneti korlátozásáról hozott elnöki rendelet jogszerű és érvényt kell szerezni neki. Azonban azt is leszögezték, hogy a kormányzatnak engedélyeznie kell az ötvenezres kvótán felül érkezők beutazását is, ha igazolni tudják kapcsolataikat Amerikában élő rokonaikkal vagy amerikai intézményekkel.

A tavaly októberben kezdődött költségvetési évben

eddig 50 086 menekült érkezett az országba,

és már valamennyiüknek a megszigorított ellenőrzéseken kellett átesniük. A később érkezőknek pedig ellenőrizhetően bizonyítaniuk kell azt is, hogy vannak közvetlen hozzátartozóik vagy munkahelyük Amerikában, vagy felvették őket valamelyik egyetemre vagy főiskolára. A szigorított ellenőrzési módszerek teljes körét várhatóan négy hónapon belül léptetik életbe.