Le akarja váltani az elnököt, de még képviselőtársai sem álltak mellé

Vágólapra másolva!
Brad Sherman kaliforniai demokrata párti képviselő Donald Trump elnök elmozdítását célzó beadványt nyújtott be szerdán a washingtoni kongresszusban.
Vágólapra másolva!

Brad Sherman dél-kaliforniai politikus azzal vádolja Donald Trumpot, hogy akadályozza a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozás vizsgálatát és az orosz szálak feltárását.

A The Hill című lap, amely először adott hírt a kezdeményezésről, azt írja,

ez az első eset, hogy törvényhozó ilyen tartalmú petíciót ad be.

Amellett, hogy a kezdeményezés sikertelenségre ítéltetett, maguk a demokrata párti politikusok is megosztottak a kérdésben, és elsöprő többségük szerint nem vall politikai bölcsességre az alkotmányos elmozdítás felvetése most. A mindenkori amerikai elnökök elmozdításához a képviselőház többségi szavazata szükséges. A republikánusok azonban a képviselőházban (és a szenátusban is) többségben vannak. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház helyettes szóvivője elítélte a lépést. Nevetségesnek és

a legócskább politikai játszadozásnak

minősítette Sherman próbálkozását. Brad Sherman pedig azzal érvelt, hogy James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatójának májusi elbocsátása egyenértékű az igazságszolgáltatás akadályozásával, mert szerinte a Fehér Ház így próbálta meg ellehetetleníteni az FBI vizsgálódását arról, hogy Donald Trump kampányának munkatársai összejátszottak-e orosz tisztségviselőkkel a tavaly.

Sherman újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta, beadványával

figyelmeztetni szeretné a Fehér Házat,

és reményei szerint ezzel elindulhat egy olyan törvényhozási folyamat, aminek végén még republikánus politikusok is támogathatják Donald Trump alkotmányos elmozdítását. Brad Shermannak eddig

csupán egyetlen politikustársa támogatását sikerült elnyernie,

a texasi demokrata párti képviselő, Al Greenét. A képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője, Nancy Pelosi, szóvivője révén fejezte ki egyet nem értését képviselőtársa kezdeményezésével.