Három palesztin merénylő megölt két izraeli rendőrt, a támadókat lelőtték - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Az izraeli arab Umm al-Fahhem városból származó merénylők közül kettőnél géppisztoly, harmadik társuknál pedig pisztoly volt. A rendőrség lezárta a Templomhegyet, amely felől érkeztek, és bejelentették: nem lehet megtartani a muszlimok számára kiemelten fontos pénteki imát a Mecsetek terén.

Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget az akcióért. A rendőrök a kórházban belehaltak súlyos sérüléseikbe.

Izraeli igazságügyi szakértők hordágyon viszik az egyik palesztin merénylő holttestétForrás: MTI/AP/Mahmúd Illean

Izrael fővárosában gyakran történnek merényletek, múlt hónapban palesztin merénylők halálra késelték egy 23 éves határőr-katonanőt.

Kísérletekből pedig még több volt, számos késeléses, gázolásos és fegyveres merényletet próbáltak elkövetni palesztinok. Eddig 43 izraelit, két amerikai turistát, és egy brit állampolgárt öltek meg. Az izraeli biztonságiak 283 palesztint öltek meg, többségüket támadóként azonosították.