Savat öntöttek az emberek arcába londoni támadók

Vágólapra másolva!
Robogón ülve öntöttek erősen maró anyagot az emberek arcába Kelet-Londonban. A támadás csütörtök éjjel történt, a robogósokat egyelőre keresi a rendőrség. 
Vágólapra másolva!

Kelet-London négy különböző helyszínén támadtak meg embereket robogósok csütörtök éjjel. A rendőrség szerint a támadások nem függetlenek egymástól, mivel az elkövetés módja nagyon hasonló, ráadásul másfél órán belül történtek, nagyon közel egymáshoz London két kerületében, Hackneyben és Stoke Newingtonban - írja a BBC.

A támadókat még keresi a rendőrség, még senkit nem tartóztattak le. Egyelőre annyit tudni róluk, hogy

robogón ülve öntötték a maró anyagot az emberek arcába.

A sérülteket azóta kórházban kezelik, az egyiküknél súlyos roncsolást végzett a savas anyag. Összesen négy támadás történt, és mivel nem egy időben, hanem valamivel 11 óra után, egymást követően, valószínű, hogy ugyanaz a két ember követte el őket, akiket a támadások helyszínén a szemtanúk, sérültek láttak. Az elején egy robogón érkezett a két támadó, majd miután egy 32 éves férfit leöntöttek az anyaggal, elvették a robogóját is, így azután már két mopeddel támadtak.

Frissítés: egy tinédzsert letartóztatott a rendőrség.