A muszlimok tiltakoznak a jeruzsálemi fémérzékelő kapu ellen

Vágólapra másolva!
Addig nem hajlandóak imádkozni az al-Aksza mecsetnek és az aranykupolás Sziklamecsetnek otthont adó Mecsetek terén, amíg a fémérzékelő kapuk ott vannak.
Vágólapra másolva!

Két nappal a két izraeli rendőr meggyilkolása után újra megnyitották a Mecsetek terét. Belépni viszont csak úgy lehet, ha a muszlimok a térre vezető városkapuknál áthaladnak a fémérzékelő kapukon.

A bejáratok előtt

farkasszemet néznek a muszlimok a rendőrökkel.

A rendőrség a Háárec című újság honlapja közölte, a kilenc bejáratból kettőt nyitottak meg, de egyelőre

csak a jeruzsálemi muszlimok használhatják

és csak az átvizsgálás után.

A Siratófalhoz egyébként már évek óta csak így lehet belépni, de a legszentebb keresztény jeruzsálemi templomnál, a Szent Sír bazilikánál és itt eddig nem volt erre példa.