Amerika a kereskedelmi akadályok lebontását sürgeti Kínánál

Vágólapra másolva!
Amerika tisztességesebb, kölcsönös előnyökön alapuló kereskedelmi kapcsolatot szorgalmaz
Vágólapra másolva!

Wilbur Ross kereskedelmi miniszter és Steven Mnuchin a pénzügyi tárca vezetője a kínai kereskedelmi akadályok lebontását sürgette, egy nappal a Washingtonban tartandó amerikai-kínai gazdasági tárgyalások előtt tett nyilatkozataikban. A pénzügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy sok még a teendő az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok javítása érdekében, és sürgette, hogy Peking bontsa le a kereskedelmi kapcsolatok előtt álló akadályokat, elsősorban az informatikai és kommunikációs szektorban.

Washington azt szeretné, ha Peking lehetővé tenné a külföldi tulajdonlásra vonatkozó korlátok enyhítését, s így amerikai cégek nagyobb mértékben vehetnének részt a kínai pénzügyi szolgáltatási ágazatban.

A kereskedelmi miniszter az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozása mellett foglalt állást. Tisztességesebb, kölcsönös előnyökön alapuló kereskedelmi kapcsolatokat szorgalmazott a két ország között. Az Egyesült Államok-Kína Átfogó Párbeszéd névre keresztelt találkozó lesz az első gazdasági és kereskedelmi tárgyalás annak az új típusú párbeszédnek a keretében, amelyről áprilisi találkozóján állapodott meg Donald Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök.