62 embert ítél el emberkereskedelem vádjával egy thaiföldi bíróság

Vágólapra másolva!
62 embert talált bűnösnek emberkereskedelem és más bűncselekmények vádjával egy thaiföldi bíróság
Vágólapra másolva!

Bűnösnek talát 62 embert - köztük számos magas rangú tisztségviselőt - emberkereskedelem és egyéb bűncselekmények miatt egy thaiföldi bíróság az ország történetének egyik legnagyobb tárgyalása során.

A vádlottakat az emberkereskedelem mellett, gyilkosság, erőszak, erőszakos fogvatartás, nemzetközi szervezett bűnözés, tiltott fegyverviselés, és pénzmosás vádjával állították bíróság elé.

Az összesen 103 vádlott között volt több thaiföldi katona és rendőr, hivatalnok és mianmari állampolgár is. A közel 500 oldalas bírósági jelentést mintegy 13 órán keresztül olvasták fel.

A legsúlyosabb ítéletet egy mianmari vádlott ellen hozták, aki egy emberkereskedelmi központ vezetője volt, ő 94 éves börtönbüntetést kapott.

A vádlottak között volt egy altábornagy is, a thaiföldi királyi hadsereg vezetőségének egykori tanácsadója, akit emberkereskedelem miatt és nemzetközi bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekményekért talált bűnösnek és ítélt 27 év börtönre a bíróság. A vád szerint az altábornagy 14 millio bahtnak (110 millió forintnak) megfelelő kenőpénzt fogadott el az emberkereskedelemmel foglalkozó hálózat tagjaitól. Két rendőr is 27 éves börtönbüntetést kapott, az ő büntetési tételüket megduplázták, mert a bűncselekményeket hivatali idejük alatt követték el.

Az ügyben a vizsgálat azután indult el, hogy 2015-ben a thaiföldi hatóságok, több mint 30 ember holtestére bukkantak egy elhagyatott - emberkereskedelemre használt - tábor területén a thaiföldi-malajziai határ közelében.

A hatóságok feltételezése szerint az áldozatok Mianmarból és Bangladesből érkezett rohingja muszlimok voltak, akik arra vártak, hogy Malajziába csempésszék át őket. A Mianmarban élő rohingja miszlim kisebbséggel szembeni súlyos jogsértések ellen februárban még Ferenc pápa is felemelte a szavát. Az ENSZ márciusban határozatot fogadott el arról, hogy a világszervezet nemzetközi tényfeltáró missziót küldhet Mianmarba a rohingja kisebbség ellen elkövetett tömeges gyilkosságok, nemi erőszakok és kínzások kivizsgálására.