Óriássztrájk kezdődött Venezuelában

Venezuela, venezuelai válság, sztrájk
Caracas, 2017. július 20. A Nicolás Maduro venezuelai elnök alkotmánymódosítási törekvéseit ellenző tüntetők által épített útakadály Caracasban 2017. július 19-én. A venezuelai ellenzék július 20-ára 24 órás, általános sztrájkot hirdetett. (MTI/EPA/Christian Hernandez)
Vágólapra másolva!
Kiürültek a venezuelai utcák, ahol tizenöt év után először tartottak általános sztrájkot; néhol úttorlaszokat állítottak. A megmozdulást szervező ellenzék Nicolás Maduro távozását és előrehozott elnökválasztást követel, mivel szerintük az elnök diktatúrát kezd kiépíteni.
Vágólapra másolva!


- mondta az egyik tüntető, kezében "Nemet mondunk a diktatúrára" feliratú táblával az egyik kihalt főútvonalon felállított torlasznál.

A 2002-es általános sztrájk majdnem Hugo Chávez bukásához vezetett, azóta viszont a néhai elnök Szocialista Pártja rátette kezét a venezuelai gazdaság nagy részére; az általános sztrájkhoz ezért

nem mert mindenki csatlakozni.

Chávez végül győzedelmesen került ki az ellenzéki megmozdulásokból, majd kiterjesztette az ellenőrzést a magánszektorra. Venezuelai üzleti körök becslése szerint 150 ezer vállalkozás szűnt meg az elmúlt 15 év során, ezért

az ország most komoly gazdasági nehézségekkel küzd.

A tüntetők által épített útakadály Caracasban Forrás: MTI/EPA/EFE/Cristian Hernandez

A tüntetők Maduro terve ellen tiltakoznak, aki július 30-ra alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztását írta ki. Ezzel

megerősödne a kormánypárt befolyása

a független intézmények felett. Az ellenzék ezért bojkottálja a választást.

Az ország legnagyobb munkáltatói tömörülése, a korábbi sztrájkokban óriási szerepet vállaló Fedecámaras nem állt ki teljes mellszélességgel a sztrájk mellett. Tagszervezetei közölték: nem büntetik meg azokat az alkalmazottakat, akik bemennek dolgozni.

A venezuelai ellenzék július 20-ára 24 órás, általános sztrájkot hirdetett Forrás: MTI/EPA/EFE/Cristian Hernandez

Néstor Ovalles munkaügyi miniszter bejelentette: a

Maduro-kormányzat szigorúan megbünteti a sztrájkkal szimpatizáló magáncégeket,

ezért azok nem is merték beszüntetni a munkát. Carlos Larrazábal közgazdász, a Fedecámaras elnöke szerint a sztrájknak hamar vége lesz, mert

nem akarják tovább súlyosbítani az élelmiszerhiányt.

Az ellenzékkel jó kapcsolatot ápoló venezuelai Munkásszövetség szakszervezet viszont bejelentette, hogy 20 tagszervezete közül 12 országszerte részt vesz a sztrájkban. Sok magán szállítóvállalat csatlakozott a sztrájkhoz, sok család nem küldte gyerekét iskolába.

Egy kerekesszékes férfi megy át a tüntetők által épített útakadály mellett Caracasban Forrás: MTI/EPA/EFE/Cristian Hernandez

A sztrájk kezdete előtt egy nappal faágakból és autóabroncsokból úttorlaszokat építők közül sokan kijelentették: addig nem adják fel, amíg Maduro meg nem bukik. "Eltorlaszoljuk az utcákat, és egész héten ezt fogjuk tenni" - mondta Ester de Moreno, az egyik tüntető.

- tette hozzá.