Irán és Irak szélesíti a katonai együttműködést

Vágólapra másolva!
Irán és Irak vasárnap megállapodást írt alá katonai együttműködésük szélesítéséről a terrorizmus és a "szélsőségek" elleni harcban, továbbá a határvédelemről, logisztikai és kiképzési tevékenységről.
Vágólapra másolva!

A megállapodást a két ország védelmi miniszterei - iráni részről Hoszein Dehgán, iraki oldalról pedig Erfan al-Hiyali - írták alá - adta hírül az iráni IRNA hírügynökség.
A két ország hosszú és nagy véráldozattal járó, évtizedes háborút vívott egymással a nyolcvanas években. Kapcsolatuk azután javult, hogy 2003-ban megdőlt Irakban Szaddám Huszein hatalma, és síita vezetésű iraki kormány került hatalomra, amit örömmel vett a síita többségű Irán.
A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy

a vasárnap aláírt megállapodásnak nem örül majd az Egyesült Államok.

Donald Trump elnököt aggasztja Irán befolyásának erősödése a szíriai belháborúban, továbbá az iraki és jemeni konfliktusokban. (Utóbbiban a síita felkelőket, a húszikat támogatja.) Washington Irakot illetően azzal vádolja Iránt, hogy ottani milíciákat pénzel, képez ki és szerel fel erőszakos cselekményekre. Irán ezt tagadja és azt hangoztatja, hogy az amerikai csapatok iraki jelenléte provokálja ki a támadásokat.