Elkapták a macsétás gyilkos bohócot

bohóc
Bohócfesztivál résztvevője
Vágólapra másolva!
A bohóc prankek nagy korszaka még nem áldozott le, ezt is bizonyítja a macsétás bohóc lidérces esete az amerikai Maine-ben. A bohócot letartóztatták és most börtönben van. 
Vágólapra másolva!

Egy tántorgó, alkoholtól bűzölgő bohóc sétálgatott az amerikai kisváros Hollis-ből kivezető útján, karja helyett egy hatalmas macsétát lóbálgatva maga mellett.

A nem mindennapi eset főszereplője egy 31 éves férfi, Corey Berry volt, akit végül letartóztatott a rendőrség. A rémült helyiek már kedd óta sorra jelentették a rendőrségen a „gyilkos bohócot”, aki fekete felsőben és egy bohóc maszkban sétált a város utcáin. Önmagában is rémisztő egy ilyen látvány, főleg a korai bohóc filmek ismeretében. De Berrynek ez a rémület nem volt elég, ugyanis

a leamputált karja helyére volt rögzítve a hatalmas macsétája.

Így a gyilkos bohóc szerepe teljesen hiteles volt.

Amikor a rendőrség végre megtalálta őt, elfutott a fák közé, ezért erősítést kellett hívni. Végül elkapták. Nagyon részeg volt, de együttműködött a rendőrökkel. Azt mondta a rendőröknek, hogy

az elmúlt időben nagyon sok bohóc pranket nézett, ami ihletett adott neki ahhoz, hogy kicsit ő is rémisztgesse az embereket..

Mindezek után a rendőrség letartóztatta és a York-i börtönbe zárta, de 200 dollár óvadék fejében szabadon engedik - írta a BBC.

Gyilkos bohócok az utakon

2016-ban rohamosan terjedt el a bohóc prankelés szerte a világon. Különböző gyilkos bohócok randalíroztak az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália utcáin. Voltak akik csak videóra vették a rémületet, de voltak akik ezt a „ játékot” felhasználták arra is, hogy

gyerekeket raboljanak el azért, hogy váltságdíjat követelhessenek a szülőktől.

De arra is volt példa, hogy egy férfi szó szerint szörnyethalt egy „gyilkos” bohóctól.

Illusztráció Forrás: Flickr / Martin Mandias Lyle/Martin

A bohócok egyre gyakrabban felbukkantak már Dél-Karolinában, Alabamában, Georgiában és Pennsylvániában is.

Stephen King a gyilkos bohócok atyja

Noha az ötlet nem újkeletű, hiszen számos gyilkos bohócot lehet látni az interneten, mégis idén ősszel lesz látató a gyilkos bohócok legújabb ideálja. Stephen King ugyanis megalkotta azt a bohócot, melynek látványától megfagy a néző vére a mozivászon előtt.

Annak ellenére, hogy az író alkotja meg ezeket a „szörnyeket”, ő maga szólította fel egy tweetben az embereket arra, hogy

a bohócok feladata inkább a nevettetés, mint sem a rémisztgetés.