A dán herceg nem akar a királynővel közös sírba feküdni

Vágólapra másolva!
Az eddigi hagyományokat megszakítva, kijelentette Henrik herceg, hogy nem kíván közös sírba feküdni feleségével, II. Margit dán királynéval.
Vágólapra másolva!

A 83 éves Henrik herceg úgy döntött, hogy nem akar közös sírba feküdni feleségével, mert elégedetlen azzal a mellékszereppel, ami neki jutott. Azzal indokolta hagyománytörő döntését, hogy életében sosem volt egyenrangú feleségével, így a halála után sem akar az lenni.

Henrik legnagyobb máig tartó szívfájdalma, hogy felesége 1972-es megkoronázását követően ő nem kapta meg automatikusan a királyi címet, amivel persze nem igazán lopta be magát az "alattvalók" szívébe.

A francia származású herceg szereti Dániát, és Dániában is szeretne majd nyugodni, de elképzeléséről több részlet még nem derült ki.