Így jártak túl a székelyek a román hatóságok eszén

Virágokból írták ki magyarul a település nevét
Vágólapra másolva!
Folyamatosan gondozni kell a virágokból kirakott Csíkkozmás Községháza feliratot alkotó növényeket és ágyásukat. A településen azért kellett ehhez a szokatlan megoldáshoz folyamodni, mivel a román bíróság döntése értelmében el kellett távolítani az önkormányzat épületéről a Községháza feliratot.
Vágólapra másolva!

Két és fél hónapja alakították ki növényekből a Csíkkozmás Községháza feliratot a helyi polgármesteri hivatal előtti virágágyásban. A furfangos ötletet azt követően valósították meg, hogy 2015-ben egy alapfokú törvényszéki döntés értelmében

az akkori polgármester eltávolíttatta a Községháza feliratot az önkormányzat épületének homlokzatáról.

A feliratot képező növényeket azóta is rendszeresen gondozzák, ültetésük óta megerősödtek, megnőttek.

Szántó László csíkkozmási polgármester a Székelyhon oldalának elmondta, heti rendszerességgel kell gyomlálni a virágágyást, és kéthetente igazítani is kell a virágokat, hogy ne bokrosodjanak el. Emellett földmunkák is adódtak, hiszen az ágyás friss földje helyezkedett – azt is rendezték.

Virágokból írták ki magyarul a település nevét Forrás: Székelyhon/Sándor Csilla

A hivatásos feljelentőnek nem tetszett

Amint azt a községvezető elmondta, a felirattal kapcsolatos visszajelzések pozitívak voltak, az egyetlen negatív véleménynyilvánítás, ami hozzá eljutott, az a feljelentéseiről ismert Dan Tanasa blogján jelent meg, aki a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) vezetője. E csoportosulás nyújtott be két éve keresetet többek között a kozmási polgármesteri hivatal homlokzatán lévő Községháza felirat eltávolításáért.

Dan Tanasa a májusban megjelent, virágos feliratról beszámoló Székelyhon cikkre rögtön reagált blogján, ahol azt nehezményezte, hogy az önkormányzat által kitalált

új megoldásban is csak magyar nyelven van kiírva a szöveg:

Csíkkozmás Községháza. Szántó László tisztázta, mindeddig semmilyen hivatalos felszólítás nem érkezett a feliratra vonatkozóan.