Két halottja van a baltimore-i tűzszünetnek

Baltimore tűz szünet 72 óra
Vágólapra másolva!
Baltimore-ban történelmi rekordokat dönt a gyilkosságok száma. Még májusban hirdették meg a Facebookon a 72 órás „tűzszünetet" augusztus első hétvégéjére. Több mint harminc rendezvényre került sor a témával kapcsolatban, de beárnyékolta a hétvégét, hogy két embert is agyonlőttek szombaton.
Vágólapra másolva!

Baltimore kikötőváros az Amerikai Egyesült Államokban, a keleti parton, Washingtontól 60, Philadelphiától 150 kilométernyire. A város közigazgatási határain belül 640.000 ember lakik, de az elővárosokkal együtt a lakosság 2,6 millió fő. Elsősorban a bandaháborúknak köszönhetően szinte minden nap agyonlőnek egy embert Baltimore-ban. A 2017-es évben július végéig, 212 nap alatt 204 ember halálát okozta lőfegyver. Ez történelmi rekordnak számít a város történetében.

Erricka Bridgeford még májusban indította el kezdeményezését a Facebookon, hogy legyen 72 óra Baltimore-ban, amikor „senki nem lő senkire". Sokan csatlakoztak, augusztus első hétvégéjén több mint harminc rendezvényt szerveztek, amelynek témája az egyre fokozódó erőszak volt. Több bandafőnök jelezte, hogy tűzszünetet rendel el az általa irányított embereknek.

A kezdeményezés logója Forrás: Facebook

Csütörtökön éjfélkor vette kezdetét a 72 óra, de csak 41 órát tartott a siker, mert szombaton délután 5-kor találatok értek egy 24 éves férfit, aki a kórházban belehalt a lőfegyver okozta sérüléseibe. Éjjel 10-kor pedig egy másik incidensben agyonlőttek egy 37 éves férfit. Egyelőre nincsen hír róla, hogy mi állt a gyilkosságok hátterében. Vasárnap folyamán a karján ért lövés egy 22 éves férfit, de halálos áldozata nem volt a napnak.

A kezdeményezéshez csatlakozók szerint mégsem tekinthető kudarcnak a kampány annak ellenére sem, hogy nem sikerült elérni az eredeti célkitűzést. Az aktivisták rögtönzött gyűléseket tartottak a két szombati gyilkosság színhelyein is, és további erőfeszítéseket fognak tenni annak érdekében, hogy Baltimore biztonságosabb város legyen, írta a Fox News.