Legkevesebb harmincegy halászt gyilkolt meg a Boko Haram terrorszervezet a Csád-tó nigériai partján.

A szélsőséges fegyveresek szombaton támadtak a Duguri és Dabar Wanzam szigeteken, ahová a közeli Baga város környékéről rendszeresen járnak halászok.

A térség szinte teljesen elérhetetlen a külvilág számára a kommunikációs csatornák hiánya miatt. Az egyik halász is

csak két nappal a támadás után tudta értesíteni a hatóságokat

az északkelet-nigériai Borno állam fővárosában.

Azt mondta, a fegyveresek két csoportban támadtak.

Csak egy halászt hagytak életben, akinek a holttesteket Baga településre kellett szállítania elrettentésként, hogy az ottani lakosság ne járjon többé a Csád-tóhoz halászni vagy kereskedni.

A nigériai hadseregnek 2015 februárjában sikerült ismét ellenőrzése alá vonni Baga városát, de a környéket továbbra is a Boko Haram gerillái uralják. A Csád-tó kis szigeteit a szélsőségesek rejtett bázisokként használják.

A Boko Haram 2009 óta küzd egy iszlám állam megteremtéséért, elsősorban Nigéria északi részén.

A harcok során már több mint 20 ezren haltak meg,

és 2,6 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. A konfliktus teljesen tönkretette a Csád-tó térségének gazdaságát, ami miatt a helyi lakosság nagy része nem jut elegendő élelemhez.