A szászok a románokkal ünneplik Erdély és Románia egyesülését

Vágólapra másolva!
A szász származású román elnök, Klaus Iohannis szerint a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát.
Vágólapra másolva!

Románia elnöke - aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, majd a román Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezette - a Brassó megyei Szászkeresztúron (Crit) beszélt vasárnap.

- idézte az államfő szavait az Agerpres hírügynökség.

A hírügynökség az államfő kijelentését Kelemen Hunornak a centenáriummal kapcsolatos kijelentésére tett reagálásaként értelmezte. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt mondta augusztus 4-én az egyik lapnak:

"a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at".

Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság "sündisznóállásba" zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez.