Az állatkerttől 140 méterre találták meg a két hete megszökött óriásteknőst

Twitter fotó - Az állatkerttől 140 méterre találták meg a két hete megszökött óriásteknőst
Vágólapra másolva!
Épségben találták meg 140 méterre az állatkerttől azt az óriásteknőst, amely két hete szökött meg a Sibukava Állatparkból.
Vágólapra másolva!

Az egy méter hosszú és mintegy 55 kilogramm súlyú Abuh nevű nőstény augusztus elején gyalogolt ki az intézményből, amikor gondozói szabadon engedték őt, hogy a nyitvatartási idő alatt a látogatók között kóboroljon.

Twitter fotó - Az állatkerttől 140 méterre találták meg a két hete megszökött óriásteknőst Forrás: Twitter/The Straits Times

Amikor napokig nem bukkantak nyomára, az illetékesek felhívást tettek közzé,

500 ezer jent, az az 1,2 millió forintot ígérve annak, aki épségben visszahozza őt.

A környező bokrokban bujkált a teknős

Sikerrel jártak, egy helyi lakos fiával az óriásteknős keresésére indult, és meg is találta őt a környező bokrokban.

"Nagyon megkönnyebültünk, hogy biztonságosan visszatért hozzánk, hiszen Abuh nagyon népszerű a gyerekek körében. Új intézkedéseket fogunk hozni azért, hogy ilyen soha ne fordulhasson elő" - mondta szerdán Jamane Josimi, az állatkerti személyzet egyik tagja.

Egy hónap alatt ez volt ugyanis a második alkalom, hogy Abuh eltűnt az állatparkból.