Burkában ült be a parlamentbe

Burka Pauline Hanson
Canberra, 2017. augusztus 17. Pauline Hanson ausztrál nacionalista képviselőnő, a bevándorlás és iszlámellenes Egy Nemzet párt vezetője burkában vesz részt a parlament ülésén Canberrában 2017. augusztus 17-én. Hanson csak 10 perc után volt hajlandó levenni az egész testét elfedő fekete ruhát, majd kifejtette, hogy nemzetbiztonsági okokból be kell tiltani az országban a muszlim öltözéket. (MTI/EPA/Mick Tsikas)
Vágólapra másolva!
Egy ausztrál iszlám- és bevándorlás ellenes képviselőasszony burkában ment be a canberrai parlamentbe. Az iszlám radikálisokra akarta felhívni a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Pauline Hanson burkában jelent meg a parlament keddi ülésén. Pártja ugyanis az öltözék betiltását követeli, de a bevándorlást is szigorúbban szabályozná.

Pauline Hanson Forrás: MTI/EPA/AAP/Mick Tsikas

Hanson legalább húsz percen keresztül ült a mindent eltakaró öltözékben mielőtt levettették vele.

- mondta Hanson.

fejtegette a politikusasszony, majd követelte, hogy nemzetbiztonsági okokból tiltsák be a burka viselését.

Forrás: MTI/EPA/AAP/Lukas Coch

Hanson akciója után nagy vita volt az Ausztrál parlamentben a burkáról és a politikus akciójáról. Ausztráliában legalább félmillió muszlim él.