Nem tud integrálódni az, aki alacsonyabb rendűnek tartja a nem muszlimokat

Vágólapra másolva!
Nem tud integrálódni az európai társadalomba az, aki alacsonyabb rendűnek találja a nem muszlimokat - erről Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója beszélt az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Vágólapra másolva!

A szakértő szerint a muszlimok közt van egy réteg, amelynek tagjai szerint csak az tudja az iszlám tanításait beteljesíteni, aki elkülöníti a muszlimokat a nem muszlimoktól.

Számukra a muszlimok mindig is felsőbbrendűek lesznek a nem muszlimoknál és erkölcsileg alacsonyabb rendűnek találják azt, aki nem követi a vallási előírásokat, szokásokat.

Incze Nikoletta hozzátette: számukra az a megoldás, hogy a társadalom válik olyanná, amelyben az ő erkölcsi normarendszerük érvényesül. Ez azonban nem egyeztethető össze azzal a jogrenddel, amely ma Európában fennáll, és amely a humanista értékeken alapszik - fogalmazott a szakértő.

Incze Nikoletta arra a kérdésre, hogy mit lehet ez ellen tenni Európában, azt mondta:

ha azt látjuk, hogy egy irányzat dominánsan, erőszakkal, követelésekkel lép fel, akkor politikai eszközökkel lehet ellene hatni.

Úgy vélte: azt kell leszögezni, hogy a mi törvényeink az elsődlegesek, a mi kulturális értékeink a meghatározóak mindenki számára.