Észak-Korea utazási irodát nyitott Moszkvában

Keszon Ifjúsági Park, Phenjan, Észak-Korea, vidámpark
A Keszon Ifjúsági Park Phenjanban (Kattintson a képre a körpanorámáért!) http://www.dprk360.com/360/kaeson_youth_park/
Vágólapra másolva!
Észak-Korea Moszkvában megnyitotta első oroszországi hivatalos utazási irodáját – idézte az Interfax hírügynökség Észak-Korea oroszországi nagykövetségének tanácsosát.
Vágólapra másolva!

Az idén megalakított, a phenjani kormány támogatását élvező NKOREAN elnevezésű cég nyitotta meg a moszkvai kirendeltséget. Az iroda tevékenységét pedig támogatni fogja Észak-Korea moszkvai nagykövetsége.

A Keszon Ifjúsági Park Phenjanban Forrás: dprk360.com

Szergej Golov, az orosz Utazási Ügynökségek Szövetségének elnöke a vállalkozás beindítását beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy Oroszországban nagy az érdeklődés az észak-koreai utak iránt.

Kim Szen Hun, az észak-koreai követség tanácsosa közölte, hogy Phenjan szavatolja a "törvénytisztelő turisták biztonságát", amihez hozzájárul Észak-Korea nukleáris potenciálja is.

Valamint Kim Szen Hun elmondta, hogy a vízumkiadás átfutási ideje az eddigi 2-3 hétről 3-5 napra rövidül majd le Moszkvában.