Illegális bevándorlás: a bajor kormányfő ragaszkodik a korlátozáshoz és bírálja Brüsszelt

SEEHOFER, Horst, Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnök
Erding, 2015. október 10. Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnök, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke beszédet mond a CSU menekültügyről tartott konferenciáján Erdingben 2015. október 10-én. Seehofer előző nap alkotmánybírósági eljárással fenyegette meg a Merkel-kormányt, ha a berlini vezetés nem korlátozza a menedékkérők áradatát. (MTI/EPA/Marc Müller)
Vágólapra másolva!
Garantálni fogják a német választóknak, hogy a tömeges migráció 2015 őszi állapotai ne ismétlődhetnek meg, és ennek érdekében egyebek mellett évi 200 ezer menedékkérőre fogják korlátozni a Németországba irányuló bevándorlást – szögezte le Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Münchener Merkur című lapnak adott interjújában, élesen bírálva Brüsszel teljesítményét a migrációs válság kezelésében.
Vágólapra másolva!

A bajor lap újságíróinak kérdésére válaszolva Horst Seehofer az interjú elején ismét tisztázni igyekszik az ARD német közszolgálati televíziónak adott hétvégi interjújából fakadó félreértéseket. Seehofer ott arról beszélt, hogy a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökeként már nem ragaszkodik hozzá, hogy a közelgő német parlamenti választások után a menedékkérők befogadásának felső határát mindenáron feltételéül szabja az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) kötendő koalíciónak.

Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnök, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke Forrás: MTI/EPA-DPA/Marc Müller

A CSU választási programjában, a Bajor Tervben ez áll:

"garantáljuk az embereknek, hogy a 2015 őszi állapotok nem fognak megismétlődni.

Ennek érdekében kialakítottunk egy eszköztárt, kezdve a menekülést kiváltó okok leküzdésétől, az Európai Unió külső határainak következetes védelmén és a menedékkérelmek ottani elbírálásán át, egészen a Németországba irányuló bevándorlás évi 200 ezer menekültben való korlátozásáig".

A kérdésre, azzal vádolja-e az Európai Uniót, hogy az nem kötelezi el magát eléggé a külső határok védelme mellett, Seehofer a következőt válaszolta: „Teljes mértékben. És akkor még nagyon diplomatikusan fejezte ki magát.

Ez a menekültek szétosztására is érvényes. Mindig arra várunk, hogy megkapjuk az államok száz százalékának a támogatását. Ehelyett a nagyoknak és erőseknek már egyszerűen hozzá kellene látniuk. És majd akkor kerül képbe a mi felső határunk, vagy nevezze ezt egy 200 ezres német kontingensnek" – fejtette ki a bajor tartományi miniszterelnök.

Angela Merkel és Horst Seehofer Forrás: AFP/Christof Stache

A Münchener Merkur egy másik kérdésére, miszerint a Brexit bejelentése után vita alakult ki arról, hogy Brüsszelt újra ki kellene találni, Seehofer azt válaszolta, hogy ez egy fantasztikus ötlet. "Szabadkereskedelem, klímavédelem, biztonság és terrorizmus, az egész külpolitika – ezek a hatalmas témák európai ügyek lennének. És az Európai Bizottság pont ezekkel nem jut előbbre" – mondta.

Seehofer szerint „a bizottság nem a lényeges témákra koncentrál. És Brüsszelben nyáron tulajdonképpen nem történik semmi." Hozzátette, hogy nincs szükség több kompetenciára, amíg a meglévőket nem használják ki.

A szeptemberben esedékes Bundestag-választásokkal kapcsolatban feltett kérdésre, hogy kik lennének a számára legkívánatosabb koalíciós partnerek, Seehofer azt felelte, hogy a CDU, a CSU és a Szabad Demokrata Párt (FDP).