Holtan találták Oroszország szudáni nagykövetét

Vágólapra másolva!
Holtan találtak rá szerdán Oroszország szudáni nagykövetére kartúmi rezidenciájának úszómedencéjében - jelentette a helyi rendőrség.
Vágólapra másolva!

A szudáni hatóságok szerint a 62 éves Mirgajasz Sirinszkij

vélhetően természetes okok miatt halt meg,

ismert volt ugyanis, hogy a diplomata magas vérnyomástól szenvedett.

A moszkvai külügyi tárca megerősítette Sirinszkij elhunytát. A minisztérium szerint tájékoztatást adnak a történtek körülményeiről, amint rendelkezésre állnak részletes információk.

Szergej Konjasin, a kartúmi nagykövetség sajtófelelőse a Rosszija 24 televíziós csatornának elmondta: Sirinszkijt heves szívinfarktusra utaló jelekkel találták, és a helyszínre kihívott mentők nem tudták újraéleszteni.

Az 1954-ben született Sirinszkij 2013-óta látta el Oroszország nagyköveti tisztségét Szudánban.
A kelet-afrikai ország külügyminisztériuma közleményben fejezte ki részvétét Oroszországnak, méltányolva a diplomata érdemeit.