Betiltották a német szélsőbal legismertebb portálját

Vágólapra másolva!
A németországi szélsőbaloldal első számú internetes portálját, az linksunten.indymedia.org-t betiltották és házkutatást is tartottak az üzemeltetőknél, mert a rendőrök és a politikai ellenfelek megtámadására buzdítottak.
Vágólapra másolva!

A portálon évek óta terjesztettek a büntetőjoggal és az alkotmánnyal ellentétes tartalmakat - írták a szövetségi belügyminisztérium közleményében.

Ezekben a rendőrök és a politikai ellenfelek megtámadására buzdították az olvasókat.

Az állam következetesen fellép az interneten folytatott szélsőbaloldali uszítás ellen – indokolta lépését a minisztérium.

A tiltás nem az indymedia. org nemzetközi portálhálóra vonatkozik, hanem csak a német kiadásra. Baden-Württemberg tartományban több helyen is házkutatást tartottak a portál vezetőinél és támogatóinál. A házkutatás célja az volt, hogy az egyesületi vagyont lefoglalják, illetve felszámolják.