Nemzetközi kitüntetést kapott a Miskolci Egyetem

Vágólapra másolva!
A Miskolci Egyetem Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen befogadta és sikeresen megszervezte 2016. nyarán a 20. Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokságot. A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) 2017. augusztusában ünnepélyes keretek közt kihirdette a tavalyi év legjobb szervezésű egyetemi sportvilágbajnokságért járó díjat, amelyet az idei évben Miskolc Városának és a Miskolci Egyetemnek ítéltek oda. A nemzetközi elismerést Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja vette át Tajpejben.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) több mint 30 lebonyolított egyetemi sportvilágbajnokság közül kiválasztotta 2016 legjobb rendezésű sporteseményét, melyet az idei évben a Miskolci Egyetem társszervezésében megvalósult 20. Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokság érdemelt ki.

Az eredményhirdetésre és díjkiosztóra ünnepélyes keretek közt Tajpejben, a 2017-es Nyári Universiade alatt került sor, amelyen összesen 141 ország képviselője vett részt. A hazai egyetemi sportéletben egyedülálló díjat Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellára vette át Luciano Cabraltól, a FISU alelnökétől. A díjátadón jelen volt – többek között – Dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója és a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnöke, valamint Rakaczki Zoltán a Szervező Bizottság ügyvezetője, Miskolc sportért felelős polgármesteri biztosa.

Forrás: Origo

„Korábban hasonló nemzetközi szintű elismerésben egyetlen hazai felsőoktatási intézmény sem részesült, ez tovább fokozza a nemzetközi elismerés hazai értékét, presztízsét. Büszkék lehetünk e rangos nemzetközi díjra, már csak azért is, mert Egyetemünk mindig is jelentős figyelmet fordított sportéletére." – hangsúlyozta Dr. Deák Csaba kancellár.

A sikeres rendezés nagyban köszönhető a példaértékű partnerségeknek is, hiszen a 20. Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokságot a Miskolci Egyetem, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség és a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség közös szakmai támogatásával valósult meg. Miskolc városában 2016. július 30–augusztus 4-e között megtartott világbajnokság mind a résztvevők, mind a képviselt felsőoktatási intézmények és országok számát tekintve minden korábbi rekordot megdöntött, hiszen 316 résztvevő összesen 170 felsőoktatási intézményt és 34 országot képviselt. Az esemény a tájékozódási futó sportágban is kiváló értékelést kapott, amelynek legfőbb bizonyítéka, hogy a lillafüredi versenyszámot egy közönségszavazáson 2016. legjobb sprintszakaszává is megválasztották.