Gurmeet Ram Rahim Singh azt állítja magáról, hogy 50 millió híve van a világon. Mindenesetre Észak-Indiában tömegek követik, Harijána állam fővárosában, Csandígarh-ban kétszázezer híve gyűlt össze, amíg a pere zajlott. A szekta tagjai harcba keveredtek a hadsereg egységeivel, 38 halálos áldozata van az összetűzéseknek.

A Dera Sacha Sauda szekta 1948-ban alakult, teológiája sajátos egyvelege a hindu, szikh, keresztyén és muzulmán vallásoknak. Hindu és szikh vezetők már többször nehezményezték vallási jelképeik felhasználását a szekta szertartásain. Gurmeet Ram Rahim Singh a harmadik vezető a Dera Sacha Sauda szekta élén, 1990-ben, 23 évesen lett guru. Mindig rendkívül díszes ruhákban jelenik meg. Saját dalait adja ki lemezen, és akciófilmek főszerepeit játssza el. Eddig tizenhat olyan akciót szervezett meg, amelyek bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe: például a legnagyobb ujjfestmény (3900 négyzetméter) és a legnagyobb zöldségmozaik (1858 négyzetméter). A rekordok nagy része azonban nem ennyire öncélú, hanem egészségügyi kampányokhoz kapcsolódik: például az egy nap alatt egy helyen elvégzett legtöbb echokardiográfiás szűrővizsgálat, illetve 17 921 véradótól levett vér egy napon belül.

A Dera Sacha Sauda szekta Észak-Indiában (Rádzsasztán, Pandzsáb, Harijána tartományok) nagy földterületeket birtokol. Boltjai, éttermei, benzinkútjai vannak, sőt egy kekszgyára is. Iskolákat kórházakat tartanak fenn, és a szekta „jóléti haderője" hathatós segítséget nyújt szerte Indiában természeti csapások (földrengés, árvíz) esetén. Gurmeet Ram Rahim Singh kampányt vezetett már a kábítószer- és alkoholfogyasztás, valamint a prostitúció ellen is. Tömeges esküvőket szervezett, mert több mint ezer követőjét meggyőzte arról, hogy ragadják ki reménytelen élethelyzetükből a prostituáltakat azzal, hogy feleségül veszik őket. A Dera Sacha Sauda szekta kétségkívül komoly jótékonysági tevékenységet fejt ki, de közben nem is leplezett módon beleavatkozik a politika hatalmi harcaiba is, adott választásokon híveinek megszabja, hogy melyik pártra szavazzanak.

Forrás: Origo

Ahogy maga a szekta tevékenysége is ellentmondásos, vezetőjének személyisége még inkább az. Karitatív érdemei tagadhatatlanok, a nárcisztikus megnyilvánulásai talán még elnézhetőek lennének, de súlyos bűncselekményekkel is vádolják rendszeresen. A sötét ügyeket hosszú éveken keresztül sikerült megúsznia, most érte utol az igazságszolgáltatás keze, bár az ellene hozott ítélet nem jogerős. A védőügyek csapata, illetve az ügyészség is jelezte, hogy fellebbezni fog.

 

Forrás: Origo

Gurmeet Ram Rahim Singh több mint négyszáz férfi hívét vette rá arra, hogy kasztráltassák magukat, mert „így közelebb kerülnek Istenhez". A guru tagadta, hogy kényszert alkalmazott volna a szekta kórházaiban végrehajtott műtéteknél, ebben az ügyben nem került bíróság elé. Gyilkossággal is többször gyanúsították, például a szekta furcsa ügyei után nyomozó újságíró halálakor, de soha nem volt ellene bizonyíték. Utsav Singh Bains ügyvéd azt nyilatkozta az AFP-nek, hogy szerinte legalább 48 nőt megerőszakolt Gurmeet Ram Rahim Singh, de annyira félnek tőle, hogy nem mernek ellene vallomást tenni. A bíróság most két nő ellen elkövetett nemi erőszakért ítélte húsz év börtönre.

Forrás: Origo

Panzsáb és Harijána tartományok egyes részein kijárási tilalom van. A börtönt, ahol a gurut őrzik, valóságos erőddé alakították át. Másfél kilométeres körben veszi körül a hadsereg, amely útakadályokat telepített és tűzparancsa van. Azoktól a területektől, ahol a zavargások kitörtek, a főváros, Újdelhi csak egy-két száz kilométerre van. Lehetséges, hogy a szektatagok dühe a központi kormány ellen fordul. Narendra Modi miniszterelnök rádiónyilatkozatában kijelentette, hogy ebben az ügyben az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, és a rendfenntartó szervek nem fogják kímélni azokat, akik az igazságszolgáltatást a saját kezükbe akarják venni.