Az illegális bevándorlás megfékezése mellett állt ki Christian Kern osztrák kancellár, a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke egy vasárnap megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy növelni kell az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők Ausztriából történő visszatoloncolását.

A kérdés felelősei csak arról beszélnek, hogy mi történik rosszul, anélkül, hogy meghatároznák min kell változtatni- mondta a kancellár az Österreich című lapnak adott interjújában.Mi meg akarjuk oldani a problémákat- jelentette ki.

A kancellár beszámolt arról, hogy megértette és komolyan veszi az emberek menekültekkel kapcsolatos félelmeit és világos megoldásokat kínál rá.Segíteni akarunk, de nem tudunk a teljesítményünk határán túl cselekedni - mondta Christian Kern.

Christian KernForrás: AFP/Hans Klaus Techt

Emlékeztetett rá, hogy az Ausztriába érkező bevándorlók száma ugyan csökken, a migráció mégis kihívás marad az ország számára.

Arra a kérdésre, miszerint az SPÖ gyorsan változtatná a véleményét menekültügyben azt mondta: ő maga már a kezdetektől fogva kiállt a határvédelem és az illegális bevándorlás megállítása mellett.

Úgy vélte, hogy Heinz-Christian Strache az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke és Sebastian Kurz, a kisebbik koalíciós partner, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője szívesen vázolja fel a társadalmat érintő problémákat, azonban nem adnak válaszokat rájuk, csak elbizonytalanítanak.
Az előrehozott parlamenti választást október 15-én tartják Ausztriában.Az Österreich című lap vasárnap bemutatott felmérése szerint az ÖVP 33, az FPÖ 24 és az SPÖ 23 százalékos támogatottsággal bír. Őket követi messze leszakadva a Zöldek pártja 7, a korábbi zöldpárti politikus által indított Peter Pilz listája 6, a liberális Neos párt pedig 5 százalékos támogatottságot szerezhet a választáson.

Az eddigi televíziós interjúkban a felmérések szerint Sebastian Kurz, az ÖVP elnöke volt a legmeggyőzőbb, 43 százalék gondolja így. Strache, az FPÖ elnöke 34, és Kern, az SPÖ vezetője pedig 17 százalék szerint szerepelt jól a tévés vitákban.

A legutóbbi integrációs jelentés szerint 2016-ban feleannyi menekült akart Ausztriában maradni mint egy évvel korábban, mégis továbbra is az átlagosnál több menedékkérelem érkezik az osztrák hatóságokhoz.

Osztrák rendőrök figyelik a migránsokat az osztrák-német határonForrás: AFP/DPA/Armin Weigel

Míg 2005-ben 22 ezer, 2010-ben 11 ezer és 2014-ben 28 ezer, addig 2015-ben mintegy 90 ezer menedékkérelmi eljárást adtak be Ausztriában. A tavaly benyújtott több mint 42 ezer menedékkérelem közül csaknem 22 ezret bíráltak el pozitívan. Elsősorban Afganisztánból, Szíriából, valamint Irakból származók akartak az országban maradni.