Ukrajnában letartóztatták a volt grúz államfő, Mihel Szaakasvili féltestvérét. David Szaakasvili őrizetbe vételét azzal magyarázzák, hogy túllépte a külföldi állampolgárokra vonatkozó ukrajnai tartózkodási határidőt.

Az utóbb Ukrajnában letelepedett volt grúz államfő öccse nem rendelkezett ukrán állampolgársággal, csupán útlevéllel tartózkodott az országban. Kijevben élt vállalkozóként. Sajtóinformációk szerint kőolaj- és földgázimporttal is foglalkozott.

Zavaros üzleti ügyei miatt korábban már többször folytak ellene vizsgálatok. Testvére, Mihel Szaakasvili, már ukrán állampolgárként és Odessza megye vezetőjeként – aki akkoriban még zavartalanul élvezte Petro Porosenko államfő bizalmát – tagadta, hogy bármi köze volna David vállalkozásaihoz.

A Szaakasvili testvérekForrás: Origo

Végül a hatóságok semmilyen konkrét vádat nem tudtak felhozni ellene. Kiderítették viszont, hogy már jócskán túllépte az Ukrajnában tartózkodás határidejét, ezért a minap őrizetbe vették, és már készítik a Grúziába történő deportálásához szükséges iratokat.

David a bátyja elnöksége idején annak a jogi akadémiának volt az igazgatója, amely a grúziai bírók felkészítésével és kinevezésével foglalkozott. Gyakorlatilag a markában tartotta az igazságszolgáltatást. Bár odahaza nem folyik ellene eljárás, a grúz hatóságok alighanem tárt karokkal várják már a hazatérését – írja a RIA Novosztyi.

Petro Porosenko már júliusban megfosztotta ukrán állampolgárságától Mikheil Szaakasvilit, aki az odesszai kormányzói tisztségéből történt távozását követően egy ellenzéki politikai pártot alapított. Grúzia egykori elnöke, aki ellen hazájában elfogatóparancs van érvényben, azóta külföldön tartózkodik. Rövid európai körútját, valamint washingtoni látogatását követően családjával Magyarországon is eltöltött néhány napot, ahová – állítása szerint – nyaralni jött.