Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn a csehországi Lednicében a szlovák és a cseh kormány együttes ülése után azt mondta, Csehország és Szlovákia találkozót indítványoz a kettős élelmiszer-minőség ügyében az Európai Unió, illetve a kérdésben érintett tagállamok vezető politikusainak részvételével.

A találkozót várhatóan idén októberben tartják Pozsonyban. Robert Fico és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök azt mondta, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a kettős élelmiszer-minőség gyakorlata által érintett országok vezetői mellett utóbbiak szakpolitikusai és a témában illetékes uniós biztosok vennének részt a tervezett találkozón.

Robert Fico kemény fellépést ígért az ügyben.

Azt mondta, komoly politikai problémáról van szó, hiszen a kettős élelmiszer-minőség gyakorlata olyan hátrányos megkülönböztetés, amely másodrangúvá teszi az uniós állampolgárok egy részét.

Ez egyszerűen nem mehet így tovább, ez sértés”

– mondta.

Bohuslav Sobotka a korábbiakhoz képest most derűlátóbbnak mondta magát. Azt mondta, arra számít, hogy az októberi találkozón közelebb kerülhetnek a probléma megoldásához, illetve ott az EB teret kap arra, hogy konkrét megoldásokkal álljon elő.

A szlovák agrártárca egy vizsgálat eredményére hivatkozva februárban közölte, hogy

egyes multinacionális vállalatok termékeinek jelentős része alacsonyabb minőségű a kelet-közép-európai uniós tagállamok piacain, mint azoké, amelyeket ezek a cégek ugyanolyan márkanév alatt a nyugat-európai piacokon értékesítenek.

A téma később - a visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) kormányfőinek márciusi varsói csúcstalálkozóján - is terítékre került.

A hétfői együttes cseh-szlovák kormányülés kezdetén Robert Fico beszélt a visegrádi négyek keretén belüli együttműködésről is, amit rendkívül fontosnak nevezett.

Ez az együttműködés azonban nem gátolhatja országainkat abban, hogy a V4 mellett egyidejűleg saját stratégiai utakat építsünk Németországgal és Franciaországgal”

– mondta.

A szlovák kormányfő szeretné, ha az EU leendő magjáról szóló tárgyalásokon megfigyelőként Csehország is részt venne. Fico azt mondta, támogatja, hogy minden tagország, így Csehország is, amely ennek a „szűkebb klubnak” a tagja kíván lenni, részt vehessen az arról hozandó döntésekben.

Egyetért azzal a cseh felvetéssel is, hogy megfigyelői státuszt kellene adni azoknak a közös európai fizetőeszközt nem használó tagországoknak, amelyek részt akarnak venni az euróövezet tagjainak találkozóin.