Weber: Jogos Magyarország igénye a kerítés támogatására

Orbán Viktor; WEBER, Manfred
Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Orbán Viktor miniszterelnök
Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője, Manfred Weber a Münchner Merkur nevű lapnak nyilatkozva megértést mutatott az iránt, hogy az EU vegyen részt azon kerítés finanszírozásában, amelyet Magyarország az EU külső határai védelmére emelt.
Vágólapra másolva!

„Magyarország sokakkal egyetemben ellenőrzi a külső határokat. Az Európai Bizottságnak egy ilyen kérést egyszerűen nem lehet az asztalról lesöpörnie" - mondta Weber.Hozzátette: az EB Bulgáriát és Olaszországot is támogatja. Ugyanakkor – jelentette ki – Magyarországnak el kell ismernie, hogy a „szolidaritás nem egyirányú utca" és fontos, hogy Orbán Viktor elismerje, mennyire szükséges az EU-országok közötti szolidaritás" - írta a Magyar Idők.

A cikk ismerteti, hogy a magyar miniszterelnök a múlt héten követelte Brüsszeltől, az EU fizesse ki a menekültválság miatt emelt határkerítés építését, valamint a határzár mellett szolgálatot teljesítő 3000 határvédő kiképzését és bevetését. Az Európai Bizottság a követelést elutasította.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Orbán Viktor miniszterelnök Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Tekintettel az Európai Bíróságnak az uniós migránskvótára vonatkozó, holnapra várható döntésére, Weber kijelentette, az ítélet „az utolsó esély, hogy az EU-ban a migrációs politika miatt feltépett sebek begyógyuljanak. Hozzátette: „Minden tagországtól elvárjuk, hogy tartsa tiszteletben a bírósági döntést a menekültek elosztását illetően".

Szlovákia és Magyarország bíróságnál kifogásolta, hogy 120 ezer, Görögországba és Olaszországba érkezett migránst osszanak szét más uniós tagországokban.