Újabb iszlamistát vettek őrizetbe a Párizs melletti bombagyár miatt

Vágólapra másolva!
Egy harmadik gyanúsítottat is őrizetbe vett csütörtökön a francia rendőrség a Párizshoz közeli Villejuif egy lakásában előző nap leleplezett illegális bombagyár ügyében indított nyomozás keretében. Az első két gyanúsított egyike egy nemrég Franciaországba érkezett migráns. A nyomozók újabb, a terroristák által a "Sátán anyjának" nevezett TATP előállításához szükséges vegyi anyagokat is találtak.
Vágólapra másolva!

Miközben a szerdán őrizetbe vett két gyanúsított, egy 36 és egy 47 éves férfi - egyikük a robbanószerkezetek előállítására használt lakás tulajdonosa -, tagadja, hogy terrorcselekményre készült,

Gérard Collomb belügyminiszter a franceinfo hírcsatornának adott interjúban azt mondta, hogy az őrizetbe vettek kapcsolatba hozhatók iraki-szíriai körökkel.

Acetont is találtak a helyszínen

A harmadik őrizetbe vett férfi 47 éves szélsőséges iszlamista, akit már figyeltek a titkosszolgálatok. Őt csütörtökre virradó éjjel állították elő, de "kapcsolata a laboratóriummal egyelőre még nem megállapítható" - mondta a rendőrség.

A nyomozók csütörtökön néhány liter acetont is találtak, amely az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által elkövetett merényletekhez használt TATP egyik alkotóeleme.

A vegyi anyag az egyik szerdán letartóztatott férfi által bérelt csomagtárolóban volt, amelyet raktárként használt.

Azt mondják, ATM-et akartak robbantai

Első kihallgatásukon a szerdán letartóztatott gyanúsítottakat azt mondták, hogy pénzkiadó automatákat akartak felrobbantani a lakásban előállított robbanószerkezetekkel és tagadják, hogy közük lenne a terrorizmushoz - jelezte a belügyminiszter.

- tette hozzá a miniszter, aki elsősorban "telefonos kommunikációkat" említett szíriai területekkel.
„Egyelőre egy közvetett kapcsolatról van szó, de egyértelmű, hogy a nyomozók ezen a feltételezésen dolgoznak, tekintettel a robbanóanyag jellegére” - mondta egy nyomozati forrás.

Egy lakossági bejelentés alapján a Párizshoz közeli Villejuif egyik lakásában a rendőrség szerdán mintegy 100 gramm használatra kész TATP-t talált és olyan eszközöket, amelyekkel levélbombák állíthatók elő, valamint vegyi anyagok és gázpalackok is voltak a helyszínen.