Hatalmas zsírhegy dugította el London csatornahálózatát

Vágólapra másolva!
Eldugult a csatornahálózat Londonban, egy betonkeménységű, 250 méter hosszú zsírhegy okoz fennakadást.
Vágólapra másolva!

Legalább három hétig fog tartani a zsírhegy feloldása - közölte kedden a Thames Water vállalat illetékese. Magyarázatként elmondta, hogy a zsírhegy 150 tonna súlyú, ami

11 emeletes busz súlyával egyenlő.

A zsírhegy a lefolyóba dobott nedves törlőkendők, pelenkák, a kiöntött zsír és olaj felgyülemléséből alakult ki. A zsírhegyről a The Guardian is beszámolt.

"Egy totális óriásról van szó, rengeteg emberi és gépi erő szükséges ahhoz, hogy eltávolítsuk, mivel keményen összetapadt" - mondta Matt Rimmer, a cég munkatársa.

- tette hozzá.

Nyolc munkás magasnyomású tömlők segítségével próbálja meg felaprítani a zsírhegyet, hogy azután tartálykocsikba szivattyúzzák és hulladékhasznosító telepre szállítsák.