Rendőröket raboltak el főiskolások, hogy kicseréljék őket raboskodó társaikra

Vágólapra másolva!
Elloptak egy üzemanyag-szállító tartálykocsit, két autóbuszt, majd elraboltak négy rendőrt tanár szakos főiskolások a dél-mexikói Guerrero szövetségi államban, hogy kicseréljék őket 10 társukra, akiket a rendőrök korábban őrizetbe vettek lopások miatt - közölte szerdán az állam biztonsági szóvivője.
Vágólapra másolva!

Ugyanarról az Ayotzinapa főiskoláról van szó, mint amelynek diákjai évek óta hírhedtek autóbuszlopásaikról, és amelynek 43 diákját 2014-ben elrabolták. Az elrabolt diákok sorsa azóta is ismeretlen, bár valószínűleg a rendőrök átadták a főiskolásokat egy bűnbanda tagjainak, akik meggyilkolták őket, holttestüket pedig elégették. Az eset nagy felháborodást keltett az országban és külföldön is.

A főiskola diákjai most valószínűleg azért lopták el a tartálykocsit, hogy üzemanyaggal feltöltsék azokat a korábban ellopott buszokat, amelyeket az iskola udvarán őriznek. Loptak két újabb buszt is, valamint több élelmiszer-szállító teherautót. A rendőrség 10 diákot őrizetbe vett, társaik azonban ezután elraboltak négy rendőrt autójukkal együtt, hogy kicseréljék őket az őrizetbe vett diákokra. A guerrerói biztonsági szóvivő közlése szerint a rendőrség hajlandó volt kicserélni az őrizetes diákokat az elrabolt kollégákra. A tartálykocsi, a buszok és a teherautók visszaszolgáltatásáról pedig tárgyalnak a diákokkal - tette hozzá.