Kiszabadult egy francia újságíró az 51 napos törökországi fogságból

Vágólapra másolva!
Hazatérhetett vasárnap Loup Bureau francia újságíró, akit 51 napig tartottak fogva Törökországban. Azzal vádolják, hogy fegyveres terrorszervezetekhez tartozik. 
Vágólapra másolva!

A 27 éves férfi Isztambulból érkezett a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre, ahol hozzátartozói és Francoise Nyssen francia kulturális miniszter fogadta.
Loup Bureau azt mondta, hogy megkönnyebbült, ugyanakkor meglepődött, hogy pénteken szabadon engedték a török hatóságok.

- mondta francia újságíróknak a repülőtéren.

A szabadúszó újságírót, a TV5 Monde és az Arte televízió, valamint a Slate online magazin külsős munkatársát július 26-án állították elő az iraki-török határon, miután több olyan fényképet találtak nála, amelyeken az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek nevű kurd milícia több tagjával együtt volt látható.

A török hatóságok azzal gyanúsították, hogy fegyveres terrorszervezethez tartozik.

Az újságíró tagadja a vádat, és azt állítja, hogy a fotók 2013-ban készültek, amikor szíriaiak életkörülményeiről készített egy riportot, amelyet a TV5 Monde azóta sugárzott is.

Az újsáíró így nyilatkozott: "eleinte bonyolult körülmények között tartottak fogva, de aztán az őrök például kezdték megérteni, hogy nem vagyok terrorista".

Apja ugyanakkor azt mondta, hogy a fiát úgy kezelték, mint a kurd foglyokat, fizikailag és pszichikailag is bántalmazták.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter múlt héten hivatalos látogatást tett Ankarában, ahol többek között az államfővel is találkozott, akitől személyesen kérte Loup Bureau elengedését.

Francia sajtóértesülések szerint a vádakat nem ejtették a francia újságíró ellen, akit továbbra is terrorizmussal gyanúsítanak, de szabadon védekezhet.

A BFM hírtelevízió szerint az eljárás folytatódik ellene Törökországban, ahol az ügyvédjének kell magyarázatot adnia a bíróságon, de neki nem kell megjelennie.