Összetákolt csónakokba zsúfolódva, több mint ezer migráns próbált Európába jutni

Vágólapra másolva!
A líbiai parti őrség szombaton több mint ezer migránst mentett ki a tengerből, akik kilenc összetákolt vízi járműbe zsúfolódva próbáltak illegális úton Európába jutni.
Vágólapra másolva!

A líbiai parti őrség szóvivője azt mondta, a tengeren útra kelők nagy része a szubszaharai Afrika országaiból származik. A rendkívül silány vízi alkalmatosságokon tengerre szálló

több mint ezer migránst a líbiai hatóságok visszavitték a szárazföldre,

ahol internáló központokban helyezték el őket.

A líbiai főváros, Tripoli, és a tunéziai határ közötti partszakasz az utóbbi két esztendőben az embercsempész bűnszövetkezetek legfőbb terepévé vált. Tevékenységüket annak ellenére folytatják, hogy a líbiai parti őrséget európai hajók is segítik.

A szóvivő szerint 2014 óta mintegy 600 ezer migráns kelt át a Földközi-tengeren Líbiából európai - főleg olasz - partok felé.

Igaz, az utóbbi időben csökkent a Líbiából útnak indulók száma az erőteljesebb hatósági fellépés következtében, az embercsempészek ugyanakkor részben áthelyezték tevékenységüket a tunéziai és algériai partokra.

Az afrikai kontinens belsejéből dél felől főleg Csádból, Nigerből, és Maliból, a keleti útvonalakon inkább Szudánból, nyugatról pedig egyebek között Egyiptomból kelnek útra.

Moammer Kadhafi rendszerének megdöntése után nagy bizonytalanság és hatalmi űr keletkezett Líbiában, a csempészhálózatok a zavaros helyzetben virágzó üzletre tettek szert a migráció területén.

Líbia 1770 kilométeres partvonala nyitott átkelőhellyé vált.

A csempészek élnek a körülmények nyújtotta lehetőségekkel, és képesek egyszerre száz embert is bepréselni egy-egy törékeny kis hajóba, hogy útnak indítsák őket Olaszországba.

Pénteken a Líbia déli határán át érkező migráció feltartóztatása, valamint az ott tervezett határzár megépítése is témája volt az olasz és líbiai kormány közötti egyeztetésnek Rómában. A líbiai fél hangsúlyozta, hogy az EU és Olaszország eddigi intézkedései az utóbbi hónapokban 35 százalékkal csökkentették a szomszédos Nigerből érkezők számát.