Életfogytiglani börtönre ítélték a Muzulmán Testvériség 42 tagját

Vágólapra másolva!
Életfogytiglani, azaz 25 év börtönre ítélte egy egyiptomi bíróság a betiltott Muzulmán Testvériség 42 tagját, akiket azzal vádoltak, hogy 2013 augusztusában részt vettek a kairói al-Fath mecsetnél zajlott rendbontásokban.
Vágólapra másolva!

Az al-Ahram egyiptomi állami hírportál a kairói törvényszék szóvivőjére hivatkozva azt írta, a helyi hatóságok által terrorszervezetnek nyilvánított csoportosulás tagjait abban találták bűnösnek, hogy megszervezték és aktívan részt vettek az egyiptomi főváros belvárosában található Ramszesz téren tartott kormányellenes tüntetéseken, azt követően, hogy a hadsereg megdöntötte Mohamed Murszi iszlamista elnök hatalmát.

Az ügyben eddig 387 embert fogtak perbe,

akiket a többi között azzal vádolnak, hogy "meggyalázták a mecsetet, rendőrökre támadtak, köz- és magánvagyont rongáltak meg, rendbontást követtek el, valamint terrorista cselekményeket készültek elkövetni".

A hétfői ítélet a Muzulmán Testvériség további 16 tagjával szemben 15 évnyi, 52 másik tagjával szemben pedig 10 évnyi szabadságvesztést állapított meg.

Száznál is több vádlott ennél rövidebb, illetve felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Több mint 50 embert pedig felmentettek a vádak alól, köztük egy ír állampolgársággal is rendelkező egyiptomit.

Azóta, hogy a hadsereg 2013-ban megdöntötte - a szintén a Muzulmán Testvériséghez tartozó, demokratikusan megválasztott - Mohamed Murszi iszlamista elnök hatalmát, a betiltott pánarab szervezet több száz tagját és követőjét ítélték halálra vagy sújtották súlyos börtönbüntetéssel Egyiptomban.