Volt csehszlovák kommunista vezetőket jelentettek fel

Milos Jakes, Csehszlovákia, Kommunista Párt, pártfőtitkár
Milos Jakes, a Csehszlovákia, Kommunista Párt volt pártfőtitkára
Vágólapra másolva!
Feljelentette Csehszlovákia Kommunista Pártjának még élő volt vezetőit a prágai Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform, mert szerintük felelősek az ország nyugati határain történt halálesetekért.
Vágólapra másolva!

Neela Winkelmannová, a platform ügyvezető igazgatójának pénteki nyilatkozata szerint Milos Jakes volt pártfőtitkár, Lubomír Strougal volt kormányfő, belügyminiszter, Peter Colotka volt szlovák miniszterelnök és néhány társuk cselekedetei az

emberiség elleni bűncselekménynek minősíthetőek, így elévülhetetlenek.

A három legfőbb gyanúsított korábban tagja volt a kommunista párt elnökségének.

A brünni államügyészséghez csütörtökön eljuttatott feljelentés 1965 és 1989 között megtörtént 28 esetet sorol fel, amikor a csehszlovák-osztrák és a csehszlovák-nyugatnémet határon különböző nemzetiségű, állampolgárságú személyek vesztették életüket.

A korábbi, 2008-ban tett hasonló feljelentést tavaly zárták le a hatóságok azzal, hogy az állítólagos bűncselekmények már elévültek.

– mutatott rá Winkelmannová. Feljelentésükben a Platform képviselői arra hivatkoznak, ahogy az Európai Emberi Jogi Bíróság a határon történt gyilkosságokat már korábban emberiség elleni bűncselekményeknek minősítette. Ennek érdekében a korábbi feljelentést új dokumentumokkal, bizonyítékokkal bővítették ki.

Csehországban a rendszerváltás után eddig négy személyt ítéltek el a korábbi nyugati országhatárokon történt halálesetekért. Mind a négy esetben sorkatonákról volt szó.

Milos Jakes, a Csehszlovákia, Kommunista Párt volt pártfőtitkára Forrás: www.profimedia.cz

A Platform kutatói olyan dokumentumokat találtak, amelyek állítólag azt bizonyítják, hogy a halálesetekért a közvetlenül a legfelsőbb vezetők is felelősek. Ez Jakesre, Strougalra és Colotkára is vonatkozik. A feljelentésben Winkelmannová szerint több mint száz személyt neveztek meg, akik különböző tisztségeket töltöttek be a volt kommunista Csehszlovákiában.

A volt kelet-európai kommunista államok nyugati országhatárain történt erőszakos halálesetekért eddig csak Németországban büntették meg a felelősöket.