Moszkva szerint az amerikaiak összejátszanak az ellenzéki szírekkel

alil Hamrának, az amerikai Associated Press (AP) hírügynökség fotóriporterének Pulitzer-díjat nyert képén a Szabad Szíriai Hadsereg nevű felkelőszervezet harcosai megpihennek a harcok szünetében a szíriai Aleppóban 2012. június 12-én.
Vágólapra másolva!
Légi felvételeket tett közzé vasárnap az orosz védelmi minisztérium, amelyek a tárca szerint azt bizonyítják, hogy Deir-ez Zórtól északra amerikai különleges egységek biztosítják a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elnevezésű, Washingtonnal szövetséges szervezet egységeinek háborítatlan áthaladását az Iszlám Állam terrorszervezet hadrendjén keresztül.
Vágólapra másolva!

Az orosz katonai minisztérium közösségi médiában megjelentetett közleménye szerint az SDF egységei nem ütköztek ellenállásba az Iszlám Állam részéről, amikor az Eufrátesz bal partján Deir-ez-Zór irányában nyomultak előre. A szeptember 8. és 12. között készített orosz légi felvételeken nagy számban láthatók az amerikai különleges egységeknél rendszeresített, Hummer típusú páncélozott gépjárművek.

alil Hamrának, az amerikai Associated Press (AP) hírügynökség fotóriporterének Pulitzer-díjat nyert képén a Szabad Szíriai Hadsereg nevű felkelőszervezet harcosai megpihennek a harcok szünetében a szíriai Aleppóban 2012. június 12-én. Forrás: MTI/AP/Halil Hamra

A tárca közölte: noha az amerikaiak által használt, korábban az Iszlám Állam által kiépített, megerősített táborhelyek az terrorszervezet egységei jelenlegi elhelyezkedésének körzetében találhatók, nincs jele annak, hogy azok katonai védelmét megszervezték volna. Az objektumok körül ostromnak vagy a terroristákkal való összecsapásnak sincs nyoma.

- fogalmazták meg a közleményben.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az egyik vasárnap közzétett légi felvételen az Iszlám Állam egyik fegyverraktáránál három Cougar típusú amerikai páncélozott szállítójármű, valamint mikrobuszok, géppuskákkal felszerelt kisteherautók és egyéb katonai eszközök láthatók.

A bejelentéssel kapcsolatban Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy

A szenátor szerint régóta gyanítható volt, hogy az amerikai haderő együttműködik a szíriai militánsokkal a szíriai rendszer erőszakos megdöntése érdekében. Koszacsov szerint az erre vonatkozó állításokat

Az orosz védelmi minisztérium szerdán az amerikai titkosszolgálatokat vádolta meg annak az ellentámadásnak a kezdeményezésével, amelyet Idlíb tartományban az Dzsabhat Fatah es-Sám (korábban an-Nuszra Front néven ismert) dzsihadista csoport idított egy nappal korábban a szíriai kormányerők ellen.