Szakadék szélén állította meg a buszt az utas

Vágólapra másolva!
Szakadék szélén állította meg az osztrák Alpokban a turistabuszt egy francia utasa, miután észrevette, hogy a sofőr elájult - írta a BBC hírportálja.
Vágólapra másolva!

A turistabusz fedélzetén 21 utassal a Tiroli Alpokban járt, amikor a 76 éves járművezető elvesztette az eszméletét.

A busz a szakadék felé hajtott, de az egyik utas a a kormányhoz ugrott és sikerült lefékeznie a járművet,

ami belehajtott a védőkorlátba és megállt. Négy utast kórházba kellett vinni.

A francia utas, aki megmentette a többiek életét, közel ült a sofőrhöz, amikor az rosszul lett a nyugat-ausztriai Schwaz közelében szombaton – írta a helyi média. A helyi rendőr elmondta, hogy a busz végül mintegy 100 méterre állt meg a szakadék szélétől.