Kivégeztek 42 szunnita muszlim harcost terrorizmus vádjával Irakban

Vágólapra másolva!
Kivégeztek 42 szunnita muszlim harcost terrorizmus vádjával az Irak déli részén található Násziríja város egyik börtönében - közölte hétfőn az iraki igazságügyi minisztérium.
Vágólapra másolva!

Násziríja a székhelye a dél-iraki Dzikár kormányzóságnak, amelynek területén szeptember közepén egy hármas merényletben legalább 60 emberrel végeztek és 80 embert megsebesítettek ismeretlen támadók. A merényleteket szinte azonnal az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

Az Iszlám Állam szunnita szélsőségesei eretneknek tartják a síitákat.

A síita többségű Dzikár kormányzóságban, ahol egyébként alapvetően jó közbiztonság, ezt követően felerősödtek azok a hangok, amelyek keményebb hatósági fellépést és bírósági eljárást szorgalmaztak a szunnita iszlamistákkal szemben.

Az iraki hadsereg az idén már számos fontos területet visszafoglalt a dzsihadista szervezettől Irak-szerte,

megfigyelők szerint az egyre kisebb területeket ellenőrzése alatt tartó szunnita szélsőségesek

ezért egyre inkább gerilla-hadviselésre térnek át, és területi veszteségeiktől függetlenül továbbra is nagyszámú áldozatokkal járó merényleteket hajtanak végre az országban.